"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat. [...] Te egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért."

Antoine De Saint-Exupéry

Csöndes emlék

Emlékeim felidézem,

Pontosan már nem emlékszem… Hogy nézett ki, ki is volt ő? Régi emlék messze tűnő…

Előtűnik halvány arca, Selymes keze lágy mosolya, Nem is tudom mért idézem, Szeretetből emlékezem…

Szeretetnek víztükrében

Láttuk egymást nagyon régen…

Összetört a víztükör Már senkinek sem tündököl…

Nem simogatsz soha már

Kóbor lelkem visszavár…

Régi emlék, már halovány

Rád emlékszem, Édesanyám…

Árvai Attila© 2012-03-22

Meggyesi Éva: Az utolsó könnycsepp

Az utolsó könnycsepp mit érte hullatsz
most végigcsorog az arcodon,
lemosva mindent, mi fáj és éget
s végig gördül az ajkadon.

Egy utolsó könnycsepp s már nem érzel semmit,
már csak egy seb marad lelkeden,
néha még fáj, és néha tán vérzik
de már nem éget szüntelen.

Hisz annyi szép, és jó vár még rád is!
Ne add fel könnyen,ostobán!
Minden mi volt, okkal történik
s jön majd helyette annyi más!

Endrődi Sándor:

A szeretetről  

Valakit, valamit szeretni kell. Istent, szülőföldet, hazát. Kinek lelkében nincs szeretet: Az élete csupa pusztaság.   Valakit, valamit szeretni kell. Nyíló virágot, kék eget, Minden koldusnál százszor koldusabb,  Ki senkit, semmit nem szeret.   Valakit, valamit szeretni kell. Jók vagyunk, ha szeretünk. Az Isten a szeretet tüzét Szövet nélkül adta nekünk.   Valakit, valamit szeretni kell. Hogy szívünk boldogabb legyen, Kivert kutyánál is gazdátlanabb Az ember, hogyha szívtelen.   Valakit, valamit szeretni kell. A szerető szív tündököl. S Isten világa örök éj marad Annak, ki mindent csak gyűlöl.

"Kezedbe teszem a Könyvet,  hogy vezessen a sűrű ködben.  Kezedbe teszem az átlátszó kristályt,  hogy lásd a szépet, keresd a tisztát.  Kezedbe teszem a gyertyalángot,  világíts annak, aki bántott!  Kezedbe teszem a szőtt takarót,  takard be az árván fázót!  Kezedbe teszem a fénylő kulcsot,  hogy meleg legyen, és várjon az otthon.  Indulj hát, s hívd magaddal a gyerekeket,  hogy kezükbe tehesd a szeretetet.

Mi mindannyian tanítványnak születtünk...

minden ami létezik, az a mi mesterünk,
s minden azért van, azért történik, hogy
előbbre vigyen bennünket és tanuljunk belőle.

(Keleti bölcsesség)

Egy régi utcán akác virágzott,
Lehullt szirmokkal a szellő játszott.
Három kisleány futott a fényben,
Selyemruhájuk lebbent a szélben.

Kék ruhás lányok mi voltunk hárman.
Nevetve, vígan mentünk a nyárban.
Gondtalan napok, fiatal évek,
Előttünk állt a nagybetűs ÉLET.

Édes remények, szerelmes álmok,
Elszálltok-e, vagy valóra váltok?
Találgattuk, hogy meddig kell várni,
Eljön e majd a mese királyfi?

Hittünk csodában, hittünk a mában,
S széjjelszóródtunk a nagyvilágban.

„Van valami végtelenül csodálatos a zenében. A szavak is bámulatra méltóak, de a zene még náluk is csodálatosabb. Nem úgy hat a gondolatainkra, ahogyan a szavak teszik; egyenesen a szívünket és szellemünket szólítja meg, lelkünk legbelső magját és gyökerét. A zene megnyugtató és egyszerre felkavaró; nemes érzelmeket ébreszt; könnyekké olvaszt bennünket, nem is értjük miképp. Magában álló nyelvezet, a maga módján éppoly tökéletes, mint a szavak, a beszéd, és épp oly fenséges, épp oly áldott…”

CHARLES KINGSLEY